Norvég Alap
Folytatódik a Felnöttképzés, szakképzés és vállalkozásösztönzés fejlesztése című projekt
Három sikeres vállakozói trénig után megindítja negyedik, elsősorban a munkaerőpiacra visszatérni kívánoknak szánt képzését a Budapesti Politechnikum Alapítvány által működtetett Közgazdasági Politechnikum . Az ingyenes tanfolyamra elsősorban azokat várják, akik új készségek és képességek segítségével szerencsét próbálnának az álláspiacon, vagy esetleg önfoglalkoztatóvá szeretnének válni. A Norvég Alap 579 ezer euró támogatásával és 10 százalék önerő biztosításával bővíti oktató bázisát a Budapesti Politechnikum Alapítvány az iskolával közösen.
A program vállalkozásfejlesztési részében a 18 éven felüliek
önfoglalkoztatóvá válását segítik elő, különös tekintettel a hátrányos
helyzetűekre, így vállalták 80 tanuló számára az ingyenes ECDL
tanfolyam szervezését és a vizsgáztatást is, amely szintén február
közepén indul el. Két csoportban tanulhatnak azok, akik korábbanm már résztvettek valamilyen korábbi tréningen..
A projektgazda alapítvány a program keretében 2010. áprilisáig
összesen 210 részvevőnek vállalkozói tréninget szervez, és a
vállalkozni kívánó fiataloknak is idősebbeknek pénzügyi, adóügyi,
üzleti tervezési és menedzsment ismereteket oktatnak.
Az első három csoportból már négyen önálló vállalkozást indítottak, de a számuk hamarosan növekedni fog
A program 2011. április végén zárul.