Az iskola felnőttképzési tevékenysége
A Közgazdasági Politechnikum 1997-ben kapcsolódott be a felnőttképzésbe és 2005 óta tagja a Felnőttképzők Szövetségének. Ezt a tevékenységet három különböző célcsoport igényeinek szinte egy időben való megjelenése hívta életre.
Ezek a következők voltak:
· képzési igények megjelenése az iskolát támogató cégek felől a munkatársaik tovább/átképzésére
· az iskola ötödévet végzett –felsőoktatásban továbbtanulni nem szándékozó- diákjainak továbbtanulási igénye
· a Budapesti Ifjúsági Vállalkozói Központ létrejötte
2003. október 8. óta intézményünk akkreditált felnőttképzési intézmény a Felnőttképzési Akkreditációs Testület döntésének értelmében. (Intézmény-akkreditációs lajstromszám: 0565, FMK nyilvántartási szám: 01-0685-05.)
2005-ös év első félévében közel 100 pedagógus végezte el sikeresen a suliNova Kht által pályázati úton meghirdetett és a Közgazdasági Politechnikum Gimnázium és Szakközépiskola által megszervezett Sulinet Express pedagógus továbbképzést.
2004-2006 között egy PHARE pályázat keretében 160 pomázi felnőtt vehet részt különféle tréningeinken (pályaorientációs, álláskeresési technikák…) valamint informatikai, nyelvi, idegenforgalmi és vállalkozási képzéseinken.
2005-2007 között a nemzetközi Leonardo program keretében Gyöngyös, Eger, London, Rimaszombat és Krakkó városok egyes oktatási intézményével a vállalkozás oktatás valamint ennek tananyag fejlesztésében veszünk részt.
2006. április vége óta a "Lépj egyet előre" program keretében 20 hátrányos helyzetű és munkanélküli felnőtt vesz részt 155 órás ECDL tanfolyamon. A program keretében folyamatosan tervezzük újabb képzések beindítását.